Madarak és fák napja

A Maróthy János Általános Iskola a Madarak és fák napján ebben az évben is a szokásos programokkal erősítette a tanulók természet iránti elköteleződését. Volt a témához kapcsolódó rajzverseny, sportversenyek, pónilovaglás és faültetés is. Idén a bodrogolaszi testvériskola tanulói is ellátogattak Rozsályba, a két iskola diákjai együtt nézték meg a Béres András Gyermek Táncsoport néptánc műsorát.


Folytatás

Vidékfejlesztési konferencia

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2014 áprilisában és májusában „Háztáji gazdálkodás és öngondoskodás, helyi termelés kapcsolata az értékesítéssel, de kiváltképp a közétkeztetéssel” címmel konferencia sorozatot rendez a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális fejleményekről, pályázatokról, jó gyakorlatokról a polgármesterek számára. A konferenciát május 14-én Rozsályban tartották, nagyjából 40 megjelent településvezető részvételével.

Előadók voltak:

Pelyhe József, a MÖSZ szakmai titkára

Baracsi Endre, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei referense (a 2014-2020-as EU-s tervezési időszak Vidékfejlesztési Programjának bemutatása)

Lőrincz Leó, Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának közfoglalkoztatásért felelős munkatársa.

Sztolyka Zoltán, Rozsály község polgármestere

Anyák napja

A Rozsályi Óvoda anyák napi műsorában először a gyerekek egy koncerten vettek részt, majd bemutatták műsoraikat.

017 030 040

Labdarúgó Kupa

A Felső-Tisza Vidéki Gyerekesély program által szervezett labdarúgó kupa. Résztvevők: Tisztabereki Közösségi Ház, Méhteleki Fiatalokért Egyesület és a Rozsályi Ifi Pont csapatai.A kupát a rozsályi csapat nyerte.

10171637_450305061772707_2723341603251709411_n